Kísérleti egyperces, a szó szoros értelmében nem songfic, de erőteljesen hatott rá a Linkin Park Numb című dala. Gondolatok fáradtságról, elvárásokról, álmokról és szabadságról.
A bétázásért hálás köszönetem kolleginámnak, Sigyn Dökkt Vatnnek!
Belefáradtam abba, hogy olyan legyek, amilyennek te látni akarsz. Exbarátnő akarok lenni, nem a nagy szerelmed. Nem az esélyed a boldogságra, amit elszalasztottál. Csak egy lány, akivel megpróbáltátok, és nem jött össze.
Belefáradtam, hogy olyan legyek, amilyen te lenni akartál. Nem lettem az a karcsú, szöszke, kék szemű tündérlány, akire vágytál. Nem leszek jól kereső orvos vagy ügyvéd. Csak egy lány, csillámos ruhában, amit úgy lenézel.
Belefáradtam, hogy olyan legyek, amilyennek te elképzeltél. Nem lettem erős, egészséges fiú, amit vártál. Nem érdekelt a te munkád, a te hobbid – ahogy téged sem érdekelt az enyém. Csak egy lány voltam, egy hegedűvel a világ ellen, amit nem értettél.
Belefáradtam, hogy olyan legyek, amilyenre neked szükséged volt. Nem akarok mindig pont akkor és pont azt főzni, ott takarítani, ahol szeretnéd, kiszolgálni téged csak azért, mert te lettél a vágyott örökös. Nem akarok háttértáncos lenni valaki másnak az életében, még a tiédben sem. Csak egy lány akarok lenni, akinek mindene autentikus.
Belefáradtam abba, hogy mások azonosítsanak – és akkor megismertelek Téged. Nem akartál beleerőltetni semmilyen skatulyába. Nem állítottál le, mikor nem tudtam elkendőzni a lelkesedésem a hangszerem iránt – inkább becsatlakoztál. Neked csak egy lány voltam, aki ugyanarról álmodott, mint Te.
Nem szöktünk meg. Nem volt semmi dráma, semmi kiabálás. Szép csöndben építettünk egy álmot, majd két hangszerrel és csordultig telt szívvel elindultunk, hogy megéljük. Mindegy volt, hogy füstös romkocsma vagy teltházas stadion, mindig úgy éreztük, hogy nyitott szemmel álmodunk. Veled én végre én lehetek, csillogó ruhában, hegedűvel, autentikusan, szabadon. Nem vagyok tökéletes, de Veled minden nap próbálok egyre jobb lenni. Azt gondolom, hogy ez elég, hogy ez megér minden derékszögben alvást és minden éjszakázást.
Hé... uhm pöppet lassan, de ide is ideértem, kiiinda sokáig húztam, pedig ez csak 300 szavas szösszenet és kíváncsi is voltam rá! Esssspecially mert imádom a Linkin Parkot és a Numbot is, és ugyan azt nem tudom, hogy ez most songfic vagy nem (de nem baj, ezt majd az irodalomtudósok eldöntik), viszont nagyon tudok relate-elni azzal, ha valakinek az írását zene inspirálja. Én mindig, like MINDIG, totálisan kivétel nélkül hallgatok valami zenét írás közben, sőt egy csomószor lyricseset, ami vágom, hogy csomó írónak no-go, deee... engem nem zavar. De mondjuk én fura vagyok. xD Aaaannnnyyyyways a zene nálam nem csak a hangulatot adja meg, hanem sokszor egy gördülékeny, sodró lendületű flowt is ad a szövegeimnek... ha nem is az egésznek, de egyes részeinek. A te kis szösszenetedről pedig elsőre az ugrott be, hogy az egésznek nagyon durván sodró lendületű flowja, ez nem vers, de mégis van egy üteme, ritmusa, dallama, és akárcsak a legtöbb vers, ez is tele van érzelmekkel, pulzál tőlük, és nem csak értem, hanem érzem is, amit írsz. A vállamon éreztem az elvárások nyomasztó súlyát, a mások támasztotta korlátok szorításában fuldoklottam kiútról álmodva, akárcsak az first person elbeszélő. Ezzel persze nem mondtam újat, mert minden írásod ilyen, de ez nem változtat két pretty simple thingie-n: ebben a kis szösszenetben is ugyanolyan mesterien hozod ezt, és ez most is, még mindig a színtiszta őszinte művészet: önkifejezés a legfelsőbb fokon. És én ezért imádom a cuccaidat legyenek hosszabb novellák vagy ilyen kis szösszenetek, mert... lehet, hogy ez az egyperces nagyon rövid, de semmiképpen se kevés, sőt nagyon is sok, sokat mond és ad át. Mint mindig, most is nagyon köszi, hogy megosztottad, és hogy olvashattam. <3
VálaszTörlésKasey <3
Halihó, hát örülök, hogy megjöttél!
TörlésAnnak is örülök, hogy érezted a ritmust, talán egy kicsit a dalt is a szöveg mögött, amit szerettem volna közvetíteni, mert az utóbbi időben sikerült visszatalálnom a hangszeremhez, amit évekig hanyagoltam, szóval most az is nagy hatással van szerény személyemre.
Abban meg még mindig megingathatatlan vagyok, hogy ha én érzem, és te /vagy bárki más, aki olvassa/ érzed, akkor kit érdekel a szakirodalom :D
Köszönöm, hogy írtál, várlak vissza szeretettel! <3